Természettudományos projekt a Domspatzen növendékeivel

Regensburger Domspatzen és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola közös természettudományos projektje

Budapest, 2018. április 14-18.

Regensburg, 2018. június 23-27.

2015-ben kezdődött el az a munka, melynek célja, hogy a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola és a Regensburger Domspatzen között a zenei mellett hosszú távú természettudományos együttműködés alakuljon ki.  2017-ben a Spidronok témakörében dolgoztunk együtt.  Ebben az esztendőben a projekt témája: a periodikus és nemperiodikus,  hézagmentes térkitöltések megvalósítási lehetőségei, számítógépes animációk készítése, és síkbeli aperiodikus mozaik készítése.

A természettudományos együttműködés irányítói: René Grünbauer és dr. Frigyesi Miklós.

2018 áprilisában Berthold Wahl igazgató úr vezetésével 14 diák és 2 tanár érkezett Budapestre.  Júniusban a Kórusiskolából 12 diák és 3 tanár utazik Regensburgba.

A budapesti forduló eredményesen zárult.  A magyar diákok német és angol nyelvű prezentációkat tartottak. „Helyünk a világban” címmel egy installációt is készítettek diákjaink iskolánk lépcsőházában. Három idővonal mellett a Naprendszer bizonyos értelemben mérethű modelljét állítottuk ki, természetesen képekkel és magyarázó ábrákkal kísérve a képzeletbeli utazást.  A kiállítás decemberig lesz látható.

Az együttműködést támogató Deutsche Telekom ajándékokat is küldött nekünk: egy 3D nyomtatót és egy ezzel kompatibilis laptopot.  Ezeknek az átadására ünnepélyes keretek között, a jubileumi „Ki mit tud?” gálakoncert keretében került sor.  Igyekeztünk gazdag programot biztosítani vendégeinknek: a főváros nevezetességeinek meglátogatása mellett jártunk Visegrádon, Esztergomban, Balatonfüreden, Tihanyban és Veszprémben.

Júniusban Regensburg felé megállunk majd Linzben, mert az ottani Ars Electronica múzeumban került kiállításra az a pályamű, ami a tavalyi közös projektünk alapján, a Spidronok témakörében készült és a regensburgi diákok első díjat nyertek vele egy nemzetközi versenyen.   Június 25-én és 26-án a Domspatzen informatika termében folytatjuk a közös munkát, ugyanakkor az ottani egyetemen is lesz egy foglalkozás.  A tervek szerint Münchenbe is ellátogatunk.

MaTalent3 tehetségmérés

A MaTalent 3 online mérésen 15 fő 4. osztályos tanuló vett részt.

Képességpont oszlopában szereplő értékek tekintetében a matematikai mérésben részt vevő tanulók:

  •        felső 1%-a 741 pont vagy e felett teljesített: átütő tehetségfejlődésű tanuló,
  •        felső 6 %-a 662 pont vagy e felett teljesített: kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló, nálunk 2 tanuló érte el,
  •        felső 25 %-a 568 pont vagy e felett teljesített: tehetségígéret, nálunk 5 tanuló érte el.

A 15 tanuló közül tehát 7 tanuló kiemelkedő eredményt ért el!  A legjobb eredményű tanulónk 729,79 ponttal majdnem eléri az átütő tehetségfejlődésű tanuló pontszámát!

Gratulálunk!

Sári néni köszöntése

Ezen a héten köszöntöttük Sári nénit 80. születésnapja alkalmából.  Hálás szívvel köszönjük a Kórusiskoláért végzett 30 éves szolgálatát! A Jóisten tartsa meg jó erőben és egészségben még számos éven át!

100 legjobb általános iskola

Örömmel jelzem, hogy iskolánk 42. helyen végzett a 100 legjobb általános iskola listáján (az országban 2000 felett van az általános iskolai feladatellátási helyek száma).

https://legjobbiskola.hu/top/top_absolute.php

Az összeállításnál a matematikai és szövegértés eredményeket kombinálva vették figyelembe.
A legutolsó mérések eredményei mellett a korábbi éveket is nézték a matematikai modell kialakításakor, így biztosítva a stabilabb értékelést.

Köszönet mindazok munkájáért, akik ehhez hozzájárultak!

Országos Kompetenciamérés 2017

Megjelentek a 2017. évi OKM eredményei.  Az eredmények elérhetősége:

https://www.kir.hu/okmfit/getJelentes.aspx?tip=i&id=035307

Intézményi szinten az eredményeink matematikából és szövegértésből egyaránt, minden évfolyamon szignifikánsan jobbak az országos eredményeknél.

Az OKM adatai alapján azonosíthatók az olyan iskolák is, amelyek jobb eredményt érnek el, mint az tanulóik korábbi eredményei alapján várható volna, azaz az átlagosnál nagyobb az ott folyó pedagógiai munka fejlesztő hatása.

Az Oktatási Hivatal célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar pedagógiai gyakorlat kiemelkedő teljesítményeire.  2017-ben a 8. évfolyamos  matematika eredmények  alapján megállapították, hogy az átlagosnál nagyobb mértékben fejlesztjük tanulóik képességeit.

https://www.oktatas.hu/kozneveles/meresek/kompetenciameres/kiemelkedo_teljesitmenyu_iskolak

Köszönöm mindazok munkáját, akik ehhez hozzájárultak!

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

A kórusiskolások idén is remekeltek a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen!

BUDAPEST-Dél-Buda I.XI.XII.XXII. kerületek körzeti fordulóján 112 csapatából, csak 4 ponttal lemaradva az első helyről:

II. helyezést ért el a 3. osztály és a 4. osztály

3. osztályos csapat: Tőzsér Eszter, Soha Róza, Szöllősi Katica, Lepesi-Benkő Máté
Felkészítő tanár: Varga Ildikó

és

4. osztályos csapat: Varga Júlia, Csapó Benedek, Hochstein Lili, Zsuffa Zsombor
Felkészítő tanár: Fucskó Magdolna

Szeretettel gratulálunk az eredményhez!

Érettségi tudnivalók

Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2018. évi felsőoktatási felvételi eljárások során

Közlemény (kormany.hu)

Előrehozott érettségi vizsga a tanulói jogviszony fennállása alatt, a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelmények teljesítését követően a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév május–júniusi vizsgaidőszakában letett érettségi vizsga, amelyre kizárólag idegen nyelvekből, illetve informatikából kerülhet sor – azaz erre a vizsgára nem végzős (10-11. évfolyamos) diákjaink jelentkezhetnek.

Az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének tehát az a feltétele, hogy a tanulónak teljesítenie kell a saját középiskolájának helyi tantervében az adott vizsgatárgyra – a teljes tanulmányi időre vonatkozóan – megfogalmazott követelményeit, és meg kell szereznie az abban előírt osztályzatokat. Enélkül a tanuló nem bocsátható érettségi vizsgára. Az osztályzatok megszerzése osztályozóvizsgával történik. Ha valaki május-júniusban olyan tárgyból kíván előrehozott vizsgát tenni, amelyet abban a tanévben fejez be, még az írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdete (idén: 2018.05.07.) előtt  teljesítenie kell az osztályozóvizsgát az adott vizsgatárgyból. Az előrehozott érettségi vizsga ugyanolyan érettségi vizsgának minősül, mint a rendes érettségi vizsga:

  • a jelentkezéstől ebben az esetben sem lehet visszalépni;
  • a jelentkezés szintje a jelentkezési határidőt követően nem módosítható;
  • egy tárgyból adott szinten egy alkalommal tehető előrehozott érettségi vizsga;
  • a sikeres (elégtelentől különböző eredményű) előrehozott érettségi vizsga megismétlésére jobb érdemjegy megszerzése érdekében nincs lehetőség;
  • ha az előrehozott vizsga során a vizsgázó középszinten vizsgázott, tanulói jogviszonya alatt egy alkalommal szintemelő érettségi vizsgát tehet az adott vizsgatárgyból.

Az előrehozott érettségi vizsga után a tanuló nem kap érettségi bizonyítványt. Az előrehozott érettségi vizsga szintjét, érdemjegyét és százalékos eredményét az iskola rávezeti a tanuló törzslapjára, a tanuló a vizsgáról törzslapkivonatot kap. Érettségi bizonyítványt a rendes érettségi vizsga után kap a tanuló, az előrehozott érettségi vizsga eredménye ekkor kerül be a bizonyítványba.

Figyelem: a sikertelen előrehozott érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító- vagy pótlóvizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában lehet majd jelentkezni! Tehát azok a tanulók, akiket ekkor javító- vagy pótlóvizsgára utasítanak, ezen vizsgáikat csak rendes érettségi vizsgájuk vizsgaidőszakában tehetik le.

1 … 19 20 21 22 23 … 29