Laudate gyermekkar

A Laudate gyermekkar az 5-8. osztály leánytanulóiból áll. 1990-ben alakult, Őrfalvy Katalin vezetésével. A „hőskor” legjelentősebb eseménye egy olaszországi szereplés volt: 1994 tavaszán Tour városában töltöttek egy hetet, majd nyáron itthon látták vendégül a város gyermekkórusát.

A kórus vezetője 1994 szeptemberétől Fischer Edina volt. Az elmúlt néhány év kemény munkájának eredményeképpen a kórus több jelentős zenei esemény résztvevője lehetett. A kórussal minden évben hangfelvételt készít a Magyar Rádió és az iskola profiljának megfelelően rendszeresen lát el liturgikus szolgálatot.

1996

  • Januárban, a Jubilate leánykar mellett – nyolc egymást követő bérleti hangversenyen – közreműködött Szőnyi Erzsébet: A Didergő király című gyermekoratórium előadásában, a Zeneakadémián.
  • Májusban előbb Gustav Mahler: VIII. („Ezrek”) szimfóniájának előadásában szerepelhetett a Budapest Sportcsarnokban, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével, ezt követően pedig az Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolák II. Országos Fesztiválján lépett fel, ahol Kiemelt Nívódíjban részesült.
  • Arany minősítés

1997

  • A kórus reprezentációs felkéréseket kapott: előbb a francia köztársasági elnök tiszteletére rendezett ifjúsági rendezvényen működött közre, pár hónappal később pedig Magyarország leköszönő francia nagykövete előtt énekeltek a gyerekek.
  • Júniusban, a komlói XIII. Nemzetközi Kórusfesztiválon a Gyermekkar Különdíjban részesült, Witold Lutoslawski három gyermekkarának különlegesen szép előadásáért.

1998

  • Májusában elnyerte az „Év kórusa” címet.
  • Arany minősítés
  • június 26 – július 1. között a gyermekkar Bajorországban hangversenykörúton járt, ahol hat nap alatt négy koncertet adott és vasárnapi szentmisén szolgált.

1999

  • Áprilisában a gyermekkar Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája c. oratóriumában énekelt egy német vendégkarmester vezényletével a Mátyás templomban.
  • A VII. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen aranydiplomát szerzett, a gyermekkari kategóriában 2. helyezést ért el.

2000

  • A Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen a kórus 3. helyezésben részesült.

2001

  • Budapesti Nemzetközi Kórusverseny 2. helyezés.

A Laudate Gyermekkar az utóbbi években egyre többször szerepel nagyobb nyilvánosság előtt, és egyre színesebb, és változatosabb felkéréseknek tesz eleget. 2017 tavaszán például a kórus számos tagja egy új magyar filmben, a Rossz versekben szerepelt, majd egy kóreai film, az Okja háttérzenéjében énekeltek, és szintén tavasszal egy flashmobon voltak közreműködők a Kórusiskola több kórusával együtt a Halászbástyánál a Nádizumzum zenekar közreműködésével.

Megtisztelő volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar Családbizottságának felkérése, hogy a 2017. november 9-én megrendezett 24. Családkongresszus megnyitóján a Laudate Gyermekkar énekeljen. Műsorukban a Családok Világtalálkozójára írt himnusz is felcsendült magyar nyelven, Bálint Mátyás, a Kórusiskola volt növendékének átiratában. December végén Posta Victor színművésszel énekelt együtt a kórus több tagja a Vigadóban, a Kulturális Minisztérium karácsonyi ünnepségén.

A Mátyás templom péntek déli énekszó elnevezésű programján is több alkalommal volt hallható a Laudate kórus. A gyermekkar 2017. november 17-én, 2018. január 26-án és 2018. május 18-án örvendeztette meg énekével a hallgatóságot. 2017. december 18-án, a Kórusiskola karácsonyi koncertjén a Szent Imre Gimnázium dísztermében léptek fel az iskola többi kórusához hasonlóan.

  1. február 14-én a Házasság Hete rendezvényen belül egy koncerttel egybekötött istentiszteleten énekelt a kórus, amelyen a jelenlévő házaspárok megerősítő áldásban részesülhettek. A szép alkalom után pár nappal, február 18-án, vasárnap a Budavári Evangélikus templomban szintén egy istentiszteleten szolgált a gyermekkar. Az alkalmat a Magyar Rádió élőben közvetítette.

Február folyamán még egy szép felkérésnek tett eleget a kórus: febr. 24- én a Ritka Betegségek Világnapja megnyitó ünnepségén énekeltek, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem új épületében, a Tűzoltó utcában.

2018 áprilisában volt a Kórusiskola 30 éves jubileumi koncertje a Szent Imre templomban, amelyen a többi kórus mellett a Laudate Gyermekkar is hallható volt.

  1. május 13-án a 10 órás szentmisén szolgált a Laudate Gyermekkar a Mátyás templomban.

A 2018/2019-es tanév elején, szeptember és október folyamán életre szóló élmény marad, hogy a kórus részt vehetett Szabó István: Zárójelentés című filmjének forgatásán.

2018

  • November 24- Müpa: Cinemusic a Dohnányi Zenekarral
  • November 29: Posta Victor- Csángóföld megsegítésére jótékonysági est
  • December 12: Müpa Fassang karácsonyi koncert
  • December 28. „Igazi karácsony” a Dohnányi Zenekarral

2019

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkara kiemelkedő eredményt ért el a 2019 április 14-17. között megrendezett XVII. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen, amelyen tizenöt ország harminchárom kórusa vett részt.

A Laudate igen magas pontszámmal lett a gyermekkari kategória I. helyezettje.

Emellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott két pénzjutalom egyikét is a Laudate kórusnak ítélte a zsüri: 300 000 Ft-ot kapott a kórus a “művek kimagasló művészi megvalósításáért”.

2020

A XIV. Ars Sacra Fesztivál nyitó hangversenye

2021

Közreműködés a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson

Szolgálat Salzburgban

Hangverseny Pécelen