Nyári ügyelet
A nyár folyamán kéthetenként szerdán tartunk ügyeletet 9 és 13 óra között. Az első alkalom: 2018. július 11.
Ezt követően július 25-én, augusztus 8-án és augusztus 22-én lesznek ügyeleti napok.
A nyár folyamán kéthetenként szerdán tartunk ügyeletet 9 és 13 óra között. Az első alkalom: 2018. július 11.
Ezt követően július 25-én, augusztus 8-án és augusztus 22-én lesznek ügyeleti napok.
A 4. osztályból 15 tanuló vett részt az elektronikus alapon működtetett mérőeszközök alkalmazásával történő diagnosztikus készség és képességmérésben a matematikából.
Értékelés:
felső 1% 741 pont vagy e felett teljesített: átütő tehetségfejlődésű tanuló,
felső 6 % 662 pont vagy e felett teljesített: kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló, nálunk 2 tanuló érte el,
felső 25 % 568 pont vagy e felett teljesített: tehetségígéret, nálunk 5 tanuló érte el.
A 15 tanuló közül tehát 7 tanuló kiemelkedő eredményt ért el. A legjobb eredményű tanulónk 729,79 ponttal majdnem eléri az átütő tehetségfejlődésű tanuló pontszámát.

Szakmai beszámoló a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Jubilate és Cantate scholáinak vendégszerepléséről a 12. Watou-i Nemzetközi Gregorián Fesztiválon
2018. május 4-14. között immáron 7. alkalommal képviselték hazánkat a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Jubilate és Cantate scholái a 12. Watou-i Nemzetközi Gregorián Fesztiválon Belgiumban.
Május 4-én hajnalban indult útnak a 40 fős csapat repülővel Budapestről Brüsszelbe Sapszon Ferenc tanár úr vezetésével.
A scholák belgiumi tartózkodásuk során imaórákon, szentmiséken, valamint önálló koncerten vettek részt: az utazás első 5 napját az országon belüli utazások szőtték át, majd a fesztivál központi helyszínén, Watou-ban állomásozott a kórus és mutatta be repertoárját: a gregorián zene és továbbélése a többszólamú szakrális zenében.
A 11 napos utazás során a rengeteg zenei szolgálaton és élményen túl lehetőség nyílt csodálatos helyszínekre eljutni, gyönyörű katedrálisokban énekelni és nem utolsó sorban más országok kórusainak, scholáinak megismerésére, valamint a már korábban megismert – akár a Nemzetközi Váci Gregorián Fesztiválon – zenei együttesekkel való örömteli találkozásra.
A lehetőség, hogy iskolánk scholái ismét közreműködői lehettek a fesztiválnak nagy jelentőséggel bír és bízunk benne, hogy ez a hagyomány folytatódik és még számos alkalommal lehetünk ott ezen és más fesztiválokon, képviselve hazánkat és a magasszintű kóruszenét, ápolva a gregorián éneklés gyakorlatát.
Köszönjük a Nemzeti Kulturális Alap nagylelkű támogatását, mely nélkül ez a szakmai út nem jöhetett volna létre.
Budapest 2018. június 28.
Friedrich Attila
Sajtómegjelenés:
Gregoriánnal aratott Brüsszelben sikert a magyar kórus
Örömmel adjuk hírül, hogy Heim László igazgatóhelyettes úr munkáját Budapest Főváros Közgyűlése Bárczy István Díjjal ismerte el, az Emberi Erőforrások Minisztere pedig a Miniszter Elismerő Oklevele kitüntetésben részesítette.
A Tankerület kiváló pedagógusa elismerésben részesült Koncz Ádám tanár úr.
Polgármesteri elismerő oklevélben részesült Liebe Nóra tanárnő.
A kitüntetett tanároknak szívből gratulálunk, pedagógusi pályájukhoz töretlen lelkesedést és jó egészséget kívánunk!
A 2017/18-as tanévi országos nyelvi mérés összesített eredményei
| osztály | nyelv | résztvevők száma | legrosszabb | legjobb | átlag |
| 6. | angol | 15 fő | 40% | 93% | 72% |
| 6. | német | 14 fő | 50% | 90% | 75% |
| 8. | angol | 13 fő | 52% | 97% | 80% |
| 8. | német | 7 fő | 60% | 92% | 80% |
| Összesített eredmények | |
| 6. osztály | 73% |
| 8. osztály | 80% |
| angolosok | 75% |
| németesek | 77% |

A biciklitúra, mint mindig, idén is nagyszerű élmény volt. Kulturális fejlődés párosítva testi épüléssel kiváló párost alkot. Az ez évi úticélok megint kitűnően lettek kiválasztva: a csókakői várból nyíló kilátás és a fehérvárcsurgói kastély szépsége önmagában örök élmény marad.
A túra résztvevői remek csapatot alkottak, kicsiktől a nagyokig mindenki találhatott magának társaságot. A szokásokhoz híven minden a terv szerint haladt. Természetesen óriási köszönet Koncz Ádám tanár úrnak és az Ujhegyi családnak a szervezésért és a lebonyolításért. A biciklizés és a művelődés kedvelőinek csak ajánlani tudjuk a részvételt.
Fazekas Bernát és Somorjai Márk
Örömmel hirdetem, hogy Vadas Hanga Napsugár a Tankerület Kiváló Diákja elismerésben részesült, melyet Hajnissné Anda Éva tankerületi igazgató asszonytól vett át. Nagyon büszkék vagyunk Rá, és szeretettel gratulálunk!

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 30 éves fennállásának tiszteletére idén Ki Mit Tud? -ot szerveztünk az iskolában.
A zsűri tagjai között szerepeltek volt és jelenlegi kórusiskolás tanárok és diákok, és meghívott művésztanárok egyaránt. Az ének és egyéb kategória zsűrielnöke Lipták Mária, a hangszeres zsűri elnöke Prof. Dr. habil Csetényi Gyula fuvolaművész volt.
A zsűri 144 oklevelet osztott ki – 6 kiemelt nívódíj, 5 nívódíj, 3 Kodály különdíj, 33 Arany, 48 Ezüst és 50 Bronz oklevél talált gazdára.
Budapesti Fesztiválzenekar, Csokoládé Múzeum, 3D Gallery Budapest, Hungaroton, ICO, Kaláka Zenebolt, Nemzeti Színház, Sugar Shop és a Victoria Music.
A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola külföldi kapcsolatai sorában kiemelkedő helyet foglal el a Prof. Czifra János által vezetett salzburgi dóm kórusa és zenekara. 2018-ban Jubilate leánykarunk és 3 kísérő pedagógus utazott Salzburgba április 6-8. között. Pénteken délután és szombaton délelőtt Dómkarnagy úr vezetésével ismerkedtünk a város szépségével. Jártunk a Mirabell kertben, Mozart szülőházánál, bementünk a Mozarteum épületébe. Elsétáltunk a Salzburgi Ünnepi Játékok helyszínére is. Pénteken este próbát is tartottunk a Dómban, amelynek különleges orgonáit is megszólaltatta a kedvünkért a Dómkarnagy úr. Szombaton megtekintettük a salzburgi várat. Délután ismét próbáltunk a Dóm próbatermében. Vasárnap a 10 órai szentmisén énekelt a Jubilate leánykar Sapszon Ferenc vezényletével.

Benjamin Britten: Missa brevis
Kodály Zoltán: Ave Maria
Boyce: Alleluia
Kocsár Miklós: Salve Regina
Cesar Franck: Panis Angelicus
Gustav Holst: Ave Maria
Erről az útról is élményekkel gazdagon tértek haza a gyerekek. Ismételten hálásan köszönjük a Nemzeti Kulturális Alap nagylelkű támogatását!
Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2018. április 22-i jubileumi hangversenyről készült cikket.
http://orientpress.hu/cikk/2018-04-24_hogy-eletuk-legyen-es-bovebben-legyen