Javítóvizsga
A javítóvizsga augusztus 25-én reggel 8 órakor kezdődik. Az eredményhirdetést 12 órára tervezzük.
A javítóvizsga augusztus 25-én reggel 8 órakor kezdődik. Az eredményhirdetést 12 órára tervezzük.
A Közép-Budai Tankerület vezetőjének tájékoztatása szerint az oktatásért felelős államtitkár július 11-én hozott döntésében 2017.08.16 – 2022.08.15. napjáig iskolánk vezetésével ismét Friedrich Attilát bízta meg.
Gulyás Csilla
választást előkészítő bizottság elnöke
Kolping Szavalóverseny I. kategória dicsérő oklevél – Tőzsér Eszter 2. osztály
Kolping Szavalóverseny II/a kategória III. helyezés – Varga Júlia 3. osztály
Kolping Szavalóverseny II/b kategória I. helyezés – Szefcsik Boldizsár 4. osztály
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – BUDAPEST-Dél-Buda I.XI.XII.XXII. kerületek körzeti fordulóján 3. helyezett lett a „Betűk völgyében” csapat:
Csapó Benedek
Hochstein Lili
Varga Júlia
Zsuffa Zsombor
Ugyancsak BUDAPEST-Dél-Buda I.XI.XII.XXII. kerületek körzeti fordulóján 112 csapatból, csak 4 ponttal lemaradva az első helyről:
A Montágh Imre emlékére szervezett Mondd ki szépen! szépolvasóverseny kerületi fordulójában III. helyezés Szefcsik Boldizsár.
Horvát Mihály tehetséggondozó és múzeumbarát történelemverseny III. helyezés – Szentpály-Juhász Mária 5. osztály
A „Szivárványhíd” Országos Levelező Irodalmi versenyen az 5. osztály 3 fős csapata 9. helyezést ért el.
Nagy Zsuzsanna, Szentpály-Juhász Mária és Benkő Mihály
A 8.osztály csapata a Bolyai Matematika Csapatversenyen kerületi 4. lett.
Somorjai Noémi a kerületi Zrínyi Ilona Matematikaversenyen 8.,
a Varga Tamás Matematikaversenyen a II. (budapesti) fordulóban 72.,
a kerületi Matematikaversenyen 1. helyezést ért el.
A 9. osztály a Matematika Határok Nélkül nemzetközi matematikaversenyen a matematikát maximum heti 4 órában tanulók kategóriájában 32 magyarországi osztály közül a 10. helyezést érte el
A Bay Zoltán Tudomány- és Technikatörténeti Alapítvány (BZA) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyesült Innovációs és Tudásközpontja (BME EIT) „Matematika mindenkinek ” címmel idén is versenyt hirdet a középiskolák 9-13. osztályos tanulói számára.
I. helyezett lett a FÚGA csapat, tagjai:
Bálint Mátyás
Oláh Sarolta
Vadas Hanga
Vadas Soma
III. helyezett lett az ILLÚZIÓ csapat, tagjai:
Fülöpp Réka
Lovász Kolos
XII. Kodály Zoltán Országos Szolfézs és Népdaléneklési Verseny
IV.kat. országos III. helyezett – Vadas Soma 9. osztály
Kodály Zoltán Nemzetközi hegedűverseny I. helyezett – Falaky Réka 5. osztály
Ábrahám Orsolya 8. osztály – ezüst minősítés,
Vadas Soma 9. osztály – arany minősítés
Lőcsei Panna 8. osztály – I. helyezett
Szakál Zsófia 11. osztály – II. helyezett
Vadas Soma 9. osztály – III. helyezett
Andor Mátyás 9. osztály – dicséret.
Banda Ede csellóverseny
Kasza Margit 10. osztály – ezüst minősítés
XII. Kárpátaljai Nemzetközi Művészeti Fesztivál
Zsigmond Szabolcs 11. osztály, Tárogató, I. helyezett
Többpróba Diákolimpia
Ping-pong diákolimpia
kerületi labdarúgó bajnokság
Nagy Bálint
Gönczöl László
Andor Máté
Gálhidy Zoltán
Újhegyi Gergely
Sulyok Zsombor
Török Hayato
Boros Mátyás
Soós Veronika 3. oszt. Magyar Műugró Szakszövetség három minősítő versenyén
Az első, Tavaszi Minősítő Versenyt (2017. március 11.) és a második, Húsvéti Minősítő Versenyt (2017. április 22.) Veronika megnyerte, a harmadik minősítő versenyen, a Duna Aréna Minősítő Versenyen (2017. május 21.) harmadik helyezést ért el.
Budapesti Úszóbajnokság III. helyezett – Bálint Mátyás 12. osztály
Tisztelt Szülők!
Az ügyeleti napok rendje a következőképpen alakul:
július 5., 19., augusztus 2., 16.
Minden esetben 9-13 óra között lesz ügyelet.
Üdvözlettel:
Friedrich Attila
Az országos mérések eredményei
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola
A táblázat alapján megállapíthatjuk, hogy a 2012-16. közötti időszak eredményeire a kiegyenlítettség jellemző. Az országos átlageredményt minden esetben meghaladjuk. A legjobbiskola.hu portálon megjelent a budapesti általános iskolák rangsora, melynek alapjául a 2015. évi kompetenciamérés 8. osztályosok által elért eredménye szolgált. A 277 budapesti általános iskola rangsorában a 26., a tankerületi központhoz tartozó általános iskolák között pedig a 6. helyen állunk, az I. kerületben a kórusiskoláé a legjobb eredmény.
Fontos, hogy az elmúlt 4 év eredményeit összevetve megfigyelhető a tanulók 5-6. szintre való koncentrálódása, egyre kisebb a szórás a modell szerint. Tanulóink eredménye a vizsgált időszakban nem különbözik szignifikánsan a várhatótól. Az intenzív zenetanulás kulcskompetenciákra gyakorolt fejlesztő hatását kutatások, háttérvizsgálatok igazolják, ezért az országos átlagnál mindenképpen jobb eredményeket várhatunk. Az eredmények értékelése során figyelembe kell vennünk, hogy az egyszerű képességek könnyebben mérhetők, mint a bonyolult képességek, a tulajdonságok pedig szinte mérhetetlenek. Születhetnek átlagos eredmények megfeszített pedagógiai munka eredményeként, jó kiindulási feltételekkel rendelkező tanuló (képességek, családi háttér) esetén pedig rossz pedagógiai munka esetén sem lesznek átlag alatti eredmények. A családi háttérindex (CSHI) alapján várhatónál 2012-ben a 10. osztályban mindkét kompetencia esetén, 2015-ben a 6. oszt. matematika eredmény lett gyengébb a várhatónál. A hozzáadott pedagógiai érték vizsgálatához nélkülözhetetlen háttérvizsgálat kérdőívét leginkább a jó kiindulási feltételekkel rendelkező tanulók szülei töltik ki és küldik vissza határidőre, ezért magasabb lehet a CSHI alapján elvárt átlagos telephelyi képességpont. 2013-ban és 2016-ban a CSHI nem volt értékelhető a határidőre beküldött kérdőívek alacsony száma miatt.
A 2016. évi eredmények:
A 35/2014. EMMI rendelet 9 § (10) bekezdése alapján készült elemzésben a fejlesztés irányait a következőkben foglaltuk össze:
kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk;
A 2014/2015-ös tanévben az Oktatási Hivatal először szervezett országos idegen nyelvi mérést az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanuló 6. és 8. évfolyamos tanulók körében. A 6. évfolyamon az A1, a 8. évfolyamon az A2 szint követelményeinek megfelelő feladatlapot kellett kitöltenie a tanulóknak. A mérés legfőbb célja az volt, hogy az iskolák számára visszajelzést adjon arról, hogy tanulóik nyelvtudása mennyire felel meg a Nemzeti alaptanterv (NAT) által az adott évfolyam végére célként kitűzött nyelvtudási szintnek. Ennek megfelelően a 6. évfolyamos tanulóknak a Közös európai referenciakeret (KER) szerinti A1, a 8. évfolyamosoknak a KER szerinti A2 szinten kellett Hallott szöveg értése és Olvasott szöveg értése feladatokat megoldaniuk. Mindkét évfolyamon a 60%-os eredmény jelentette az adott nyelvi szint teljesítését. Bármely vizsgaközpont által szervezett nyelvvizsga sikerességének alsó határa is 60%. A gimnazista diákjaink nyelvi témazáró dolgozatai esetében egységesen ezt a szintet várjuk el az elégséges osztályzat megszerzéséhez. Ezzel segítjük reális önértékelésük kialakítását is.
A 2014/15-ös tanévben a 6. osztályosok 79%-a, a 8. osztályosok 78%-a teljesítette az adott nyelvi szintet. Az angol nyelvből a 6. osztályban mindössze 1 tanuló nem érte el a 60 %-os minimumot, a 8. osztályban mindenki megfelelt, a leggyengébb eredmény 77%-os volt.
Intézményi eredmény – 2014/15-ös tanév
| osztály | nyelv | résztvevők száma | legrosszabb | legjobb | átlag | megfelelt minősítést szerzők |
| 6. | angol | 13 fő | 53% | 96% | 77% | 92% |
| 6. | német | 11 fő | 40% | 93% | 64% | 64% |
| 8. | angol | 13 fő | 77% | 100% | 91% | 100% |
| 8. | német | 14 fő | 27% | 95% | 65% | 57% |
| Összesített eredmények | |
| 6. osztály | 71% |
| 8. osztály | 78% |
| angolosok | 84% |
| németesek | 65% |
A megfelelt minősítést szerző tanulók százalékos aránya országosan, évfolyamonként és nyelvenként az alábbiak szerint alakult:
A diagram alapján a 6. és a 8. osztályos angolos csoport és a 8. osztályos németes csoport az országos átlag felett teljesített, a 6. osztályos németes csoport teljesített az országos átlag alatt. Ők ebben a tanévben 8. osztályosként ismét részt vesznek a mérésben.
A 2015/16-os tanév mérési eredményeinek országos szintű elemzése a pályázat írásakor még nem állt rendelkezésre. A 6. osztályos angolos és németes csoport, illetve a 8. osztályos angolos csoport teljesítménye jó, a 8. osztályos német csoport teljesítménye gyenge.
Intézményi eredmény – 2015/16-os tanév
| osztály | nyelv | résztvevők száma | legrosszabb | legjobb | átlag | megfelelt minősítést
szerzők |
| 6. | angol | 20 fő | 40% | 96% | 77% | 90% |
| 6. | német | 10 fő | 56% | 93% | 82% | 70% |
| 8. | angol | 9 fő | 35% | 100% | 74% | 78% |
| 8. | német | 13 fő | 35% | 67% | 49% | 31% |
| Összesített eredmények | |
| 6. osztály | 78% |
| 8. osztály | 59% |
| angolosok | 76% |
| németesek | 62% |
A tanulók fizikai állapotának mérésére 2003 és 2014 között a Hungarofit fizikai fittséget mérő módszert alkalmaztuk, melynek eredményét minden tanuló kézhez kapta. A Főváros vezetői 2011 őszétől „Mozdulj, Budapest” elnevezéssel mozgásprogramot indítottak el. A program fő célja az volt, hogy valamennyi fővárosi fiatal fizikai fittségi szintje elérje a könnyű fizikai munka és a szellemi munkavégzéshez szükséges „közepes” fittségi szintet. Ennek részeként minden általános- és középiskolában előírták a MINI HUNGAROFIT módszer egységes alkalmazását. Mi utoljára a 2014/15-ös tanévben végeztük el a Hungarofit mérést, ugyanis ekkortól kötelezően bevezetésre került a NETFIT mérés, amely azonban csak az 5-12. évfolyamosokra terjed ki.
Az edzettségi szint alakulása mutatja, hogy az alsós évfolyamokban az edzettségi szint még a kifogásolható, a felső tagozat elejétől folyamatos emelkedést tapasztalható az edzettségi szintben egészen 10. osztályos korosztályig, majd a gimnáziumi évek vége felé átlagosan egy kicsit csökken az edzettségi szint.
A szeptemberi és májusi hungarofit felmérések eredményei rámutattak, hogy a tanulók átlagosan a nyári szünetben vesztenek edzettségi szintjükből, de az iskolai testnevelésnek köszönhetően a következő tanév végére mindig magasabb edzettségi szintre jutnak. Az egész iskolát tekintve majdnem 12 pontot javult 2010 és 2015 között az iskolánkba járó tanulók edzettségi szintje (75,8 pontról 87,6 pontra), ami azt jelenti, hogy az átlagosan „közepes” edzettségi szintről az átlagosan „jó” edzettségi szintre tudtuk segíteni tanulóinkat.
Minősítő kategóriák értelmezése:
Gyenge: 21-40,5 pont (0-20,5 pont igen gyenge) A gyenge fizikai állapota miatt a mindennapi tevékenység maradéktalan elvégzése olyan megterhelést jelent, hogy rendszeresen fáradtnak,kimerültnek érzi magát. Nem tudja kipihenni magát az egyik napról a másikra, ezért estére levertnek, rosszkedvűnek érzi magát.
Kifogásolható, elfogadható: (41-60,5 pont) A rendszeres mindennapi tevékenységétől ugyan már ritkán fárad el, de a váratlan többletmunka, még erősen igénybe veszi.
Közepes: (61-80,5 pont) Elérte azt a szintet, amely elegendő ahhoz, hogy az egészséges létezése stabil maradjon, azaz tartósan kiegyensúlyozottan, jó közérzettel élhessen. Rendszeres, heti 2-3 óra testedzéssel a továbbiakban, törekedjen arra, hogy a későbbi élete folyamán is egészsége megőrzése érdekében legalább ezt a szintet megtartsa.
Jó: (81-100,5 pont) Ezt a szintet azoknak sikerül elérni, akik valamilyen sportágban alacsonyabb szintű szakosztályban, ill. amatőr szinten rendszeresen edzenek, versenyeznek.
Kiváló: (101-120,5) Speciálisan jól terhelhető fizikailag.
Extra: (121-től) Általános fizikai teherbíró képesség legmagasabb szintje; fizikailag kiválóan terhelhető.
Azért is sajnáljuk a Hungarofit mérés megszűnését, mert azt tapasztaltuk, hogy nemcsak egy-egy osztály, (egy-egy tanuló) edzettségi szintjét követte nyomon az iskoláskorának megfelelően, hanem következtetni lehetett a munkához való hozzáállás, fegyelmezettség, lelki tényezők, önbizalom, sikerélmény, elfogadottság, szeretettség, kiegyensúlyozottság stb. helyzetének körvonalaira is. Éppen emiatt figyelem felhívó jelként is érdemes volt komolyan venni egy-egy kiemelkedő teljesítményt, illetve egy-egy feltűnő visszaesést. Mindezek alapján a hungarofit mérés eredményeit nevelő-oktató munkánkban is felhasználhattuk.
A testnevelők munkájának eredményességét jelzi, hogy a „Mozdulj Magyarország” Hungarofit Versenyen a kórusiskolások évről évre a legjobbak között végeztek csapatban és egyéniben egyaránt. Ennek az egészség-és test kulturális ismereteket is népszerűsítő mozgásprogramnak a Magyar Testnevelési Egyetem adott otthont. 2014-ben A 7-14 éves korcsoport és a 15-18 éves korcsoport „abszolút legfittebbje” is kórusiskolás növendék lett. Nyílt kategóriában pedig az I. és a II. helyen is kórusiskolás csapat végzett. Növendékeink egyéb sportversenyeken is szép teljesítményt nyújtottak az elmúlt tanévben: a Többpróba Diákolimpián 1. és 2. helyezést, az Asztalitenisz Diákolimpián 1., 2. és 3. helyezést értek el versenyzőink kategóriájukban.
A 2014/15-ös tanévben iskolánk 198 tanulóját, 79 fiút és 119 lányt, a 2015/16-os tanévben 197 növendéket, 69 fiút, és 128 lányt vizsgáltunk a NETFIT program keretében.
NETFIT EREDMÉNYEK
2014/15. tanév
| Fokozott fejlesztés szükséges % | Fejlesztés szükséges % | Egészségzóna % | |
| Testtömeg-index | 3 | 9 | 88 |
| Testzsír százalék | 3 | 12 | 85 |
| Állóképességi ingafutás | 5 | 10 | 85 |
| Ütemezett hasizom | 0 | 0 | 100 |
| Törzsemelés | 0 | 24 | 76 |
| Ütemezett fekvőtámasz | 0 | 13 | 87 |
| Kézi szorítóerő | 0 | 11 | 89 |
| Helyből távolugrás | 0 | 8 | 92 |
| Hajlékonysági | 0 | 22 | 78 |
2015/16. tanév
| Fokozott fejlesztés szükséges % | Fejlesztés szükséges % | Egészségzóna % | |
| Testtömeg-index | 2 | 11 | 87 |
| Testzsír százalék | 1 | 15 | 84 |
| Állóképességi ingafutás | 3 | 13 | 94 |
| Ütemezett hasizom | 0 | 1 | 99 |
| Törzsemelés | 0 | 22 | 78 |
| Ütemezett fekvőtámasz | 0 | 11 | 89 |
| Kézi szorítóerő | 0 | 10 | 90 |
| Helyből távolugrás | 0 | 4 | 96 |
| Hajlékonysági | 3 | 3 | 94 |
Megállapíthatjuk, hogy tanulóink meghatározó többsége az egészségzónába tartozik. Ha összehasonlítjuk az intézményi eredményeket a NETFIT honlapján megtekinthető országos eredményekkel, akkor azt látjuk, hogy a „kézi szorítóerő” kivételével minden kategóriában jobban teljesítettek diákjaink az országos átlagnál. Vannak kiugróan jó, az országosnál szignifikánsabb jobb eredményeink is: törzsemelés, ütemezett fekvőtámasz, helyből távolugrás, hajlékonyság. Meggyőződésünk, hogy ennek a jó eredménynek a hátterében az a tudatos fejlesztő munka áll, amelyet a testnevelők a Hungarofit mérés és a rendszeres ortopéd szűrés eredményei alapján végeztek.
Március 9-én került megrendezésre a Kodály Zoltán Országos Szolfézsverseny budapesti válogatója a II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskolában. A kórusiskolát Vadas Soma (9. osztály, IV. kat.) és Bálint Mátyás (12 . osztály, V. kat.) képviselte. Mindketten kiemelt arany minősítést kaptak, és bejutottak a májusban Debrecenben esedékes országos fordulóra. Soma 99%-os, Matyi 97%-os eredményt ért el a budapesti fordulón!
Szeretettel gratulálunk Nekik és felkészítő tanáruknak, Fischer Edina tanárnőnek, egyúttal jó felkészülést kívánunk az országos megmérettetésre!
Március 2-3-án került megrendezésre a VI. Bántai Vilmos Fuvolaverseny a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskolában. A kórusiskolát Ábrahám Orsi (8. osztály) és Vadas Soma képviselte. Mindketten nagyon muzikálisan, határozottan játszottak. A zsűri értékelése alapján Orsi ezüst minősítést, Soma arany minősítést szerzett. Felkészítő tanáruk: Horváth Lilla.
Gratulálunk!
Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója tiszteletére 2017 március 4-én került sor a IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny megrendezésére, melyen kimagasló eredménnyel szerepeltek növendékeink. A 14-20 évesek korcsoportjában szinte minden díjat elhoztak versenyzőink.
Lőcsei Panna osztatlan I. helyezést kapott. Tanára Kiss Zsuzsanna.
Szakál Zsófia II. helyezett lett. Tanára dr. Dominkó István. Mindkét lány megkapta a Kodály Társaság különdíját is!
A III. helyezést Vadas Soma hozta el. Tanára Kiss Zsuzsanna. Soma előző napon megnyerte a fuvolaversenyt is.
Andor Mátyás dicséretben részesült. Tanára Szokolay Edina.
Kiss Zsuzsanna tanárnő munkáját Tanári különdíjjal ismerték el, a Kórusiskola pedig megkapta az 50 ezer forintos fődíjat.
A gálán mindössze 6 növendék játszott, köztük voltak Lőcsei Panna és Szakál Zsófi is, akik ismét csodaszépen muzsikáltak.
Ennél méltóbb tiszteletadást névadónk előtt el sem tudnék képzelni. Köszönjük a felkészítő tanárok és a növendékek áldozatos és lelkiismeretes munkáját, és őszinte nagyrabecsüléssel gratulálunk az eredményekhez!
Üdvözlettel:
Friedrich Attila
Tisztelt Szülők!
Az Emberi Erőforrások Minisztere a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § paragrafusa alapján pályázatot hirdetett a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium intézményvezetői beosztásának ellátására, mely pályázati kiírás a mai napon, 2017. február 28-án a www.kozigallas.hu honlapon megjelenésre is került. Ezzel egyidejűleg folyamatban van a pályázat Magyar Közlönyben történő megjelenése is.
Üdvözlettel:
Friedrich Attila
https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=rkyh0zhmg3