Sapszon Ferenc – Missa Hungarorum mise
Forrás: www.magyarkurir.hu
Október 14-én, vasárnap este az Újpest-Kertvárosi Szent István-plébániatemplomban lesz az ősbemutatója Sapszon Ferenc „Missa Hungarorum” című miséjének. A Kossuth-díjas karnaggyal beszélgetünk.
– Hogyan és mikor született meg Önben az ötlet, hogy misét ír, méghozzá Missa Hungarorum címmel?
– A mű eredeti címe nem ez volt. Azt szerettem volna, hogy a mise legyen rendkívül egyszerű, annyira, hogy az egész nép, vagy akár a gyerekek is könnyen és örömmel énekelhessék. Legyen egyértelműen liturgikus, vagyis ne adjon szinte semmit hozzá ahhoz, amit a liturgia mond, hanem szolgálja a liturgikus szöveget. Zeneiségében legyen magyar, tehát többnyire pentaton, és kövesse a szövegnek a természetes prozódiáját. Nagy öröm számomra, hogy az Újpest-Kertvárosi Szent István-plébániatemplom Laudate Énekkarának karnagya, Vizy Judit, elkérte tőlem a misét, hogy szeretnék bemutatni. A betanulás során visszajelzett, hogy a kórus tagjai nagyon szeretik a művet. Ez óriási boldogság. A mise három rövid tétele legalább tizennyolc éve készült, és a mű eredeti címe Missa Simplex volt, vagyis: Egyszerű mise. A közelmúltban aztán megkérdezték tőlem, miért nincs Gloria tétel. Akkor határoztam el, hogy megkomponálom ezt a tételt is, s közben a többi tételen is igazítok kicsit. A Gloria tétel is a többihez illeszkedően magyar hangvételű lett, ezért döntöttem úgy, hogy a végső cím legyen Missa Hungarorum.
– Miért nem akart eredetileg Gloria tételt komponálni a miséhez?
– A rövid tételek egyszerűen előbb szólaltak meg bennem. Egyébként a legnehezebb a Gloria tétel megalkotása, hosszú a szöveg, rengeteg felsorolás. Sokkal könnyebb az apróbb tételeket – a Kyriét, az Agnus Deit, de még akár a Sanctust is – megzenésíteni. Amikor többen biztattak, hogy a miséhez kellene még a Gloria is, érlelődött meg bennem a gondolat, hogy megalkotom ezt a tételt is. Ez a mise egy átimádkozott mű. Az imádság egyszerű, természetes megszólalása.
– Mit jelent azt, hogy a Missa Hungarorum népmise?
– Azt, hogy olyan egyszerű, hogy a nép a templomban könnyen megtanulhatja és énekelheti. Vannak csodálatos népmiséink – például Kodály Zoltán fantasztikus miséje –, aminek a fekvése, az ambitusa állítólag nehézséget okoz az énekeseknek. Én ezt nem tudom, mert annak idején minden vasárnap énekeltük a kórusommal, és az egész templom zengte. Én megpróbáltam a zenei minőséghez ragaszkodva ennél jóval egyszerűbb misét komponálni. Annak külön örülök, hogy az ősbemutatót éneklő Laudate Énekkar karnagya, Vizy Judit egyik régi, kedves tanítványom; az orgonista, Faragó Ákos szintén a kórusiskolánkba járt, egyházzenére. Nagy meglepetés és ajándék, hogy elkezdték tanulni a misét a kórustáborukban. Azt mondják, nagyon megszerették, és most bemutatják. Ráadásul az egész templom énekelni fogja, ahogyan egy népmisének meg kell szólalnia.
– Ön harminc évvel ezelőtt alapította a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát, amelynek azóta is művészeti vezetője. Milyen elképzelésekkel vágott bele ebbe a rendkívüli feladatba?
– 1978–1988 között a Kosciuszkó Tádé utcai ének-zenei általános iskolában tanítottam éneket. Úgy tapasztaltam, hogy maguk a tanárok sem igazán tudják, hogy miért, mire és hogyan neveljenek. A gyerekek többségében megvan az igény a növekedésre, a szent megismerésére, hogy azzá fejlődhessenek, amire születtek. Igényük van arra, hogy családias légkörben valaki úgy foglalkozzon velük, hogy megteremtse az örömnek, a szeretetnek, ugyanakkor az igényes követelménynek az egyensúlyát. Ezt a pedagógiát követtem az első perctől kezdve, mert ezt tanultam nevelőimtől. A gyerekek igényelték ezt, egyikük ki is mondta, „olyan jó lenne, ha minden tantárgyat a Feri bácsi tanítana”. Miután a diákjaim elhagyták az iskolát, visszajártak énekelni, beszélgetni. Igényelték, hogy iskolaméretűvé növekedjék ez a pedagógia. Láttam, hogy az oktatás és a zenei nevelés területén is változásra van szükség, új alapokon. Amikor Kodály Angliában járt, hazahozott olyan nevelési alapelveket, amelyek sokban egyeznek a középkori klasszikus énekesiskola, a Schola Cantorum elveivel. Ez az iskolatípus 1400–1600 éves múltra tekint vissza. Ezek az úgynevezett kórusiskolák – Westminster, Cambridge, Oxford, London, Montserrat, vagy a testvériskolánk, Regensburg, és még sorolhatnám – olyan embernevelő műhelyek, ahol az énekesek, a liturgikus szolgálatban résztvevő kisgyerekek hihetetlen magas színvonalon szólaltatják meg a zeneirodalom legnehezebb műveit is. Egységes szellemű légkörben nevelődnek és kapnak oktatást. A Magyar Kórusiskola egy komplex intézmény, egy új iskolatípus, egy sajátos nevelési rendszer, amely egyrészt a kodályi koncepción, másrészt Don Bosco nevelési elvein alapszik, a magyar szerzetesiskolák legjobb hagyományaiból táplálkozik, elsősorban pedig a Bibliára épít. Ez a nevelési rendszer a mi iskolánk alapja. Csodálatos módon harminc évvel ezelőtt, még a rendszerváltás előtt kísérleti jelleggel sikerült létrehozni ezt az iskolát.
– Említette Don Bosco nevét, aki a szeretet pedagógiáját valósította meg. Ezek szerint az Önök iskolája is erre épül?
– Igen: alapvető a szeretet, a bizalom. A tanár itt egy személyben atya, barát, testvér és nevelő. Nevezhetném ezt az állandó jelenlét, a gyerekek között élés, a megelőző, feltétel nélküli szeretet, az öröm és bizalom pedagógiájának is. Az Isten mindig valami istenire hív minket, valami olyanra, aminek megvalósítása csak emberi erővel, az ember számára lehetetlen. Jézus azt mondja, „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes”, de tőlünk, emberektől, nagyon messze van a tökéletesség. „Szentek legyetek, mert én szent vagyok” – ez szintén teljesíthetetlen emberi erővel. Isten különleges ingyenes „megelőző” nevelői szeretetre hív bennünket. Mi azt mondjuk a diáknak: te elkövettél valami rosszat, hozd helyre, és akkor szeretni foglak. Ám az Úristen nem így gondolkodik! Az ő „programja” teljesen más! Ő a szeretetet mindenek elé helyezi. Elkövettél valami rosszat? Én szeretlek, és már megbocsátottam! Te találkozhatsz ezzel az irgalommal, ezzel a szeretettel, és ennek erejében képes leszel megjavulni. Ez a megelőző szeretet. Isten nem azért szeret engem, mert megérdemlem, mert jó vagyok, hanem azért, hogy jó legyek. Azért, mert vagyok.
– Az elmúlt harminc évben körülbelül hány gyerek tanult az iskolában?
– Évfolyamonként sajnos csak egy osztályunk van, a tőlünk kikerült diákok száma megközelíti az ezret.
– Az elsődleges cél az, hogy hivatásos énekeseket, zenészeket neveljenek, a szeretet szellemében?
– Nem, hanem az, hogy testileg, lelkileg, szellemileg kiegyensúlyozott embereket neveljünk, és ebben a zenének nagyon nagy szerepe van. Ma már egy vállalat sem úgy keres vezetőt, hogy milyen a jelentkező IQ-ja. Azt nézik, milyen az érzelmi intelligenciája, mert az ilyen ember lesz kreatív, és motivált csapatjátékos. Az érzelmi intelligenciát pedig legjobban a zene és a művészetek fejlesztik. Az pedig sokszorosan bizonyított tény: abban, hogy egészséges lelkületű, belsőleg gazdag emberekké váljunk, a zenének kiemelkedően fontos a szerepe. Iskolánkban a zene segítségével „teljes embereket” akarunk nevelni. A kórusban éneklők találkoznak és táplálkoznak a zene embert alakító üzenetével. A zene hatalmas emberformáló erő, és ez látszik a tőlünk kikerült diákjaink későbbi életén is. Kodályi gondolat, hogy a többi területtel teljesen egyenrangú szerepe van a zenei nevelésnek. A zene olyan, mint az olaj vagy a benzin az autónak. A gyerekeink a közismereti tárgyakban is kiemelkedően teljesítenek. A zene hatása rendkívül sokrétű. Megtanít koncentrálni, amire ma különösen szükség van, hiszen korunk embere szétszórt, a felszínen él. A zenében viszont el kell mélyülnöm, száz százalékig jelen kell lennem, együtt kell működnöm a többiekkel, figyelnem kell a másik szólamot, alkalmazkodnom kell, pontosnak kell lennem, bele kell olvadnom egy magasabb egységbe! Közösen leszünk képesek valami olyan csoda létrehozására, amire egyedül képtelenek lennénk. És amikor ezt megvalósítottuk; akkor a mű, amit létrehoztunk, észrevétlenül létrehoz és más emberré alakít bennünket. Ez csodálatos! Mindezt folyamatosan megtapasztaljuk.
Voltak, vannak látványos sikereink, nemzetközi szinten is, többek között nyertünk kórusolimpiát, nagydíjakat, de az igazi sikerünk az, amikor egy gyerek behunyt szemmel hallgatja a zenét, és azt mondja: „Feri bácsi, ez olyan, mintha a mennyországban repülnék”. Vagy amikor az innen kikerültek akár hét-nyolc gyerekes családjaikban otthon naponta énekelnek. A zene nem verbális kifejezésmód. Más nyelven, a „szív nyelvén” szól, de a legközvetlenebbül és a legnagyobb érzelmi teljességgel mondja ki, hogy kik vagyunk, mit gondolunk, mit élünk meg a világban, és mindezt hihetetlen mozgósító erővel. Mélyebbről indul és mélyebbre hat, mint bármilyen más kommunikációs nyelv.
– Kórusiskolájukban 6-tól 18 éves korig képezik a diákokat?
– Igen, de elindítottunk zenebölcsődét és a zeneóvodai foglalkozásokat is, ahol a legkisebbek is találkozhatnak a zenével. A zenei képesség is olyan, mint a mozgás vagy a beszéd, a nulladik évtől kell fejleszteni. Ha valaki hatéves korában találkozik először az énekléssel és a zenével, az hat évet mulasztott, mégpedig döntő hat évet, mert a kezdeti időszak alapvetően meghatározó a gyermek későbbi fejlődésében. A gyerek a beszéd vagy a mozgás „tanulását” is azonnal kezdi, a születése után. Először csak rúgkapál, megfordul, aztán fölül, föláll, majd járni, s lassan futni kezd. Hatéves korában tehát nem előzmények nélkül megy a testnevelés órára. A zenei képesség mostohagyermek, aminek fejlesztését teljesen elhanyagoljuk! Közben válogatás nélkül harsog mindenütt a zenei környezetszennyezés, a zenei szemét, amivel körülvesszük és roncsoljuk a gyerek még kialakulatlan ízlésvilágát. Éppen ezért volt nagyon fontos, hogy az iskolánkban beindítottuk a zenebölcsődét és -óvodát. Érettségi után pedig bevezettünk egy szakképzést is, ahol egyházzenére, hangszeres szakokra, zeneszerzésre és magánénekre lehet jelentkezni.
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
