Regensburg 2023

Ismét fantasztikusan sikerült a testvériskolai együttműködés regensburgi programja. Június 24-28. között 13 kórusiskolás diák és három tanár élvezhette a regensburgi barátaink vendégszeretetét. Vasárnap a Dómban voltunk szentmisén, ahol a koncertkórus zenei szolgálatát hallgathattuk meg. Majd városnézés és közös ebéd következett a Bajor Történeti Múzeum éttermében. Ezt követően a múzeum barokk tematikájú kiállítását tekintettük meg vezetéssel. Hétfőn reggel a Domspatzen válogatott énekeseiből és a mieinkből alakult kamaraének együttes két darabot tanult meg, amit elő is adtunk. Majd sakkbajnokság következett, amit a magyar csapat nyert meg. Ezután kipróbáltuk a Deutsche Telekom támogatásával beszerzett drónokat az iskola udvarán. Ebéd után Regensburg nevezetességeivel ismerkedtünk. Kedden Nürnberg városába kirándultunk. Délelőtt megnéztük a fő nevezetességeket, ebéd után a csapat egy része múzeumba ment, a többiek pedig sétáltak a városban. A fogadó családok nagy szeretettel gondoskodtak a kórusiskolás diákokról, amit hálásan köszönünk! Szerdán reggel elbúcsúztunk Regensburgtól. Találkozunk 2024-ben!