Workshop Regensburgban

2022. június 25-29. között 15 diák és 4 tanár élvezte regensburgi barátaink és a családok vendégszeretetét.

Csoportkép vendéglátóinkkal a regensburgi Dóm falánál

Gazdag programot állítottak össze számunkra. Vasárnap részt vettünk a 10 órai püspöki szentmisén a Dómban, ahol a Domspatzen egyik kórusa énekelt. Utána bajor ételeket kóstolhattunk meg, majd megtekintettük a bajor történeti múzeumot (Museum der Bayerischen Geschichte).


Hétfőn és kedden délelőtt került sor a természettudományos workshopokra, illetve tanórákra is beülhettünk. A laborban Arduino mikrovezérlőkkel ismerkedtünk és egyszerűbb áramköri elemeket építettünk hozzá.


Hétfőn ebéd után Regensburg nevezetességeivel is megismerkedhettünk a városnézés során.


Kedden bejártuk az új iskolaépületet, majd Nürnbergbe látogattunk, ahol egy nagyon izgalmas, interaktív múzeumot látogattunk meg (Zukunftsmuseum), majd bejártuk a várost.


Deutsches Museum Nürnberg – Das Zukunftsmuseum

Séta a nürnbergi történelmi városrészben és csoportkép a főtéren


A nürnbergi elmények után visszautaztunk Regensburgba, majd este a Domspatzen koncertkórusa adott hangversenyt, melynek helyszíne az Alte Kapelle volt. Felemelő élmény volt!

Domkapellemeister Christian Heiß és Igazgató úr
Jakab Levente, René Grünbauer, Koncz Ádám, Christine Lohse, Berthold Wahl, Friedrich Attila, Tillné Steiner Judit

Köszönjük Christine Lohse igazgató asszonynak és René Grünbauer tanár úrnak a sok élményt. Köszönjük a regensburgi fogadócsaládok gondoskodását. Nagyon barátságos emberek lakják Regensburg városát, igazán otthon éreztük magunkat!


További képek megtekinthetők az iskola facebook oldalán:
https://www.facebook.com/korusiskola