Érettségi tudnivalók – 2020

A 2020-as általános felsőoktatási felvételi eljárásban az a jelentkező vehető fel alap-, illetve osztatlan mesterképzésre, aki legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tett.

A középfokú nyelvvizsgára vonatkozó szabályt eltörölték.

A részletekről bővebb tájékoztatás olvasható a felvi.hu oldalon és a 2019 decemberében megjelent Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban.

Előrehozott érettségi (pdf)

Rendes érettségi (pdf)


Előrehozott érettségi vizsga

Előrehozott érettségi vizsga a tanulói jogviszony fennállása alatt, a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelmények teljesítését követően a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév érettségi vizsgaidőszakában letett érettségi vizsga.

A Magyar Közlöny 2019. évi 187. számában jelent meg az érettségi vizsgaszabályzat módosításáról szóló 278/2019. (XI.21.) Kormányrendelet, amely a középiskolások számára lényegesen bővítette az előrehozott érettségi vizsgára nyitva álló lehetőségeket.

Előrehozott érettségire az adott tantárgy tanulmányainak lezárását követő első (azaz őszi) vizsgaidőszakra lehet jelentkezni.

A 10. évfolyamon befejeződő tantárgyakból helyben legkorábban a következő tanév tavaszi vizsgaidőszakában (11. évfolyamon május-júniusban) lehet előrehozott érettségit tenni. Nálunk ilyen tantárgy az ének-zene, informatika, földrajz, kémia. (Kormányhivatal által szervezett érettségire már a 11. osztály őszi vizsgaidőszakára is jelentkezhetnek.)

Idegen nyelvi előrehozott érettségire kizárólag a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév vizsgaidőszakaiban, azaz a 11. és 12. évfolyamon lehet jelentkezni. Tehát 10. osztályban még nem! Idegen nyelvből azonban nem feltétlenül csak az adott tantárgy tanulmányainak lezárását követő első (azaz őszi) vizsgaidőszakra lehet jelentkezni, hanem akár az adott tanév tavaszi-nyári vizsgaidőszakára is.


Összefoglalva

  • a 10. osztályosok már nem jelentkezhetnek előrehozott érettségire,
  • a 11. osztályosok jelentkezhetnek előrehozott érettségire idegen nyelvből, ének-zenéből, informatikából, földrajzból, kémiából.

Az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének tehát az a feltétele, hogy a tanulónak teljesítenie kell a saját középiskolájának helyi tantervében az adott vizsgatárgyra – a teljes tanulmányi időre vonatkozóan – megfogalmazott követelményeit, és meg kell szereznie az abban előírt osztályzatokat. Enélkül a tanuló nem bocsátható érettségi vizsgára. Idegen nyelvből az osztályzatok megszerzése osztályozóvizsgával történik, amelyet még az írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdete (idén: 2020.05.04.) előtt teljesíteni kell. Ehhez honlapunkról letölthető kérelmet kell benyújtani a jelentkezési lap leadásával egy időben.

Az előrehozott érettségi vizsga ugyanolyan érettségi vizsgának minősül, mint a rendes érettségi vizsga:

  • a jelentkezéstől ebben az esetben sem lehet visszalépni;
  • a jelentkezés szintje a jelentkezési határidőt követően nem módosítható;
  • egy tárgyból adott szinten egy alkalommal tehető előrehozott érettségi vizsga;
  • a sikeres (elégtelentől különböző eredményű) előrehozott érettségi vizsga megismétlésére jobb érdemjegy megszerzése érdekében nincs lehetőség;
  • ha az előrehozott vizsga során a vizsgázó középszinten vizsgázott, tanulói jogviszonya alatt egy alkalommal szintemelő érettségi vizsgát tehet az adott vizsgatárgyból.

Az előrehozott érettségi vizsga után a tanuló nem kap érettségi bizonyítványt. Az előrehozott érettségi vizsga szintjét, érdemjegyét és százalékos eredményét az iskola rávezeti a tanuló törzslapjára, a tanuló a vizsgáról törzslapkivonatot kap. Érettségi bizonyítványt a rendes érettségi vizsga után kap a tanuló, az előrehozott érettségi vizsga eredménye ekkor kerül be a bizonyítványba.

Figyelem: a sikertelen előrehozott érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító- vagy pótlóvizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában lehet majd jelentkezni! Tehát azok a tanulók, akiket ekkor javító- vagy pótlóvizsgára utasítanak, ezen vizsgáikat csak rendes érettségi vizsgájuk vizsgaidőszakában (12. osztályban) tehetik le.