Mindszenty-emlékérem kitüntetés

Nagy örömmel hirdetjük,

hogy 2019. november 3-án a Parlament Vadásztermében a Mindszenty Társaság a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolának a szakrális zenei műveltség érdekében végzett, több mint három évtizedes iskolateremtő és ifjúságnevelő munkájáért Mindszenty-emlékérmet adományozott, melyet Lezsák Sándor úr, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke adott át.

Köszönjük mindazoknak – tanárainknak, diákjainknak, munkatársainknak, – akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a kórusiskola közössége megkapta ezt az elismerést!

Oláh Gábor (EKIF Tanügyi igazgató), Sapszon Ferenc (KZMK Művészeti vezető), Gyetván Gábor (EKIF Főigazgató), Oláh Gáborné Marica (EKIF Főigazgató-helyettes), Friedrich Attila (KZMK Igazgató)


 

„A fenntartó EKIF vezetősége hálatelt szívvel, nagy örömmel és büszkeséggel gratulál a díjazottaknak, Friedrich Attila igazgató úrnak és Sapszon Ferenc művészeti vezetőnek, a Kodály Kórusiskola pedagógusainak, az intézmény minden dolgozójának és diákjának.”

Ismételten megköszönjük kedves meghívásotokat. A Jó Isten áldjon és segítsen Benneteket, hogy intézményetekben továbbra is „szülessenek gyümölcstermő, éneklő életek”!

Szeretettel:
Oláh Gábor
EKIF tanügyi igazgató

 



Ajánljuk figyelmükbe a Magyar Kurír katolikus hírportál cikkét az eseményről.

Fotó: Magyar Kurír/Merényi Zita