Regensburgban jártunk
Június végén egy szombat reggel útnak indultunk Igazgatónkkal, rendíthetetlen matematikatanárunkkal, Miklós bácsival, Koncz Ádám tanár úrral, aki tolmácsként is közreműködött és 6 másik diáktársammal Regensburgba, hogy utánajárjunk a 3D-s nyomtatás és a város rejtelmeinek. Áprilisban a testvériskolánkból, a regensburgi Domspatzen gimnáziumból jártak nálunk fiatalok iskoláink közötti természettudományos együttműködés keretében, most pedig mi keltünk útra.
A nyolcórányi vontatutat követően nagy izgalommal vártuk, ki hol fog megszállni, de a kezdeti izgulást követően hamar biztosak lehettünk benne, hogy a legjobb vendéglátó családokhoz kerültünk.
Vasárnap reggel részt vehettünk a dómi nagymisén, ahol a Domspatzen egyik kórusa tette színessé a liturgiát, ami nagyon felemelő volt mindnyájunknak. Ezután közösen ebédeltünk az ottani résztvevőkkel együtt, délután pedig a városnézésé volt a főszerep. Nagy szerencsénkre pont azon a hétvégén rendezték meg a Bürgerfestet, így a belváros egyébként is gyöngyörű helyszínei között sokszínű programokat is meglátogathattunk.
Hétfőn reggel kezdődött a közös workshop a 3D-s nyomtatásról, melyen megismerkedhettünk többféle szerkesztőprogrammal, és azzal, hogy tulajdonképpen mit kell tennünk ahhoz, hogy 3D-s nyomtatóból egy műanyag játéktehenet kapjunk. Aznapi programunkban szerepelt egy látogatás a régi városházán, ahol a város polgármesterasszonya fogadott minket a főtanács fogadótermében. Jó érzés volt látni mind Budapesten áprilisban, mind itt júniusban, hogy a testvérvárosi kapcsolat mellett a testvériskolai kapcsolat is fontos önkormányzatainknak.
Kedden a workshop mellett megtekintettük a gimnázium Kästner Május 35. című színművét, mely egy kicsit próbára tette nyelvtudásunkat, de az biztos, hogy jól szórakoztunk. Aznap hajóztunk egy kicsit a Dunán a Walhalláig, ahol híres németajkú emberek mellszobrai vannak kiállítva a germán mitológia elemeit magán viselő neoantik épületben, ahova a Duna-partról 358 (magasabb) lépcsőfok leküzdésével jutunk fel.
Mindannyiunknak nagy élmény volt a bajor látogatás, számos élménnyel, tudással és kapcsolatokkal lettünk gazdagabbak!
Bálint Mátyás