Iskolatörténet

1988-ban a Budapest Fővárosi Tan0ács VB., a Művelődési Minisztérium és a Budapest Főváros XV. Kerületi Tanács VB. ifj. Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagy tanulmányterve alapján megalapította a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát (KZMK).

A Magyarországon máig egyedülálló intézmény Kodály nemzetnevelő elveit szeretné megvalósítani, ezért nevelésének egészében fontos szerepet tölt be a zenei nevelés. A tizenkét évfolyamos, fővárosi és pest megyei beiskolázású intézményben egy nevelési egységben él általános iskola, gimnázium, zeneiskola és zeneművészeti szakképzés. Az intézmény fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, működtetője a Fővárosi Önkormányzat.

festmeny

Török László festménye iskolánkról.

Iskolánk Kodály Zoltán nemzetnevelő koncepciójának megvalósítására törekszik.  Kodály elgondolása nagyban függ az iskola humán tartalmától. Igazán hatékony zenei nevelés a teljes embert harmonikusan fejlesztő, emberközpontú nevelőiskolában valósulhat meg. Ahol az iskola egészét átjárja, áthatja a kodályi gondolat; ahol az iskola folyosóján, kirándulásain és minden mozzanatában ugyanaz az értékrend hat; ahol nem öntörvényű szaktárgyak hadakoznak egymással, hanem egy átfogó gondolkodásmód érvényesül. A műveltségi területek más-más módon, de egymást tisztelve, kiegészítve, erősítve, harmóniában összefogva szolgálják a növekedést. (Pl. a nyelv, amely a fogalmi gondolkodásba bevezet, vagy a zene, amely legközvetlenebbül hat, ami az arányok világát, a rendet hordozza, és az élet sűrített tapasztalatait, a morális értékeket érzelmi erővel gazdagon sugározza.)

Kodály, célja megvalósítására létrehozta a zenei általános iskolát. Mégis nagyon sok helyen – és ez ma egyre inkább igaz – ezen iskolákon belül is elszigetelt marad a zene ügye és ezen iskolák nem mások, mint a többi, hanem ugyanolyanok, némi énekóraszám többlettel. Ezért kellett új iskolatípust létrehozni.

Kodályt angliai tapasztalatok vezették. Ott került kapcsolatba olyan iskolákkal, amelyekben évszázadok óta naponta énekelnek, ma már kimondhatjuk, liturgikus szolgálatot végeznek. A napi éneklés elve innen került a zenei tagozatra, majd kiegészült más fontos, átgondolt elemekkel: szolfézs, népzene, zenei ízlés, stb. Azt is javasolta, vegyenek fel néhány “morgós” gyereket, hiszen a zenével történő nevelést minden gyermek számára létfontosságúnak tartotta. Százéves tervében arról álmodott, hogy minden iskola ilyen legyen Magyarországon. “Nem hiába volt a mousziké a régi görög iskola központi tárgya. A magyar tanítóságnak arra kell törekedni, hogy lassanként minden iskolánk énekes iskolává változzék.” Bors Irma tanárnő emlékezett egy beszélgetésre, amikor Kodály így szólt hozzá:”Szeretném, ha létesítenének bentlakásos zenei általános iskolákat. A szerzetesnővérek a bentlakók gondját viselnék.”

Szinte evidens volt, hogy – ha a kodályi elveket, szándékokat végiggondoljuk – kórusiskolát kell létrehozni! Kórusiskolát, a nyugat-európai katedrálisi kórusiskolák mintájára, a magyar kodályi hagyományok folytatójaként. Ezek az iskolák (Haydn, Schubert, vagy a King’s Singers nevelői) nem zenésznevelő intézmények. Teljes embert nevelnek a zenének – zenélésnek, a nagy pedagógiákban és a Kodály-koncepcióban is hangsúlyozott alapvető szerepével. Ilyen iskolákban nőnek fel muzsikáló tudósok, orvosok, zeneértő matematikusok, akiknél a zenekultúra beépül az egyetemes emberi kultúrába. Egyszóval művelt muzsikusok, vagy bármely hivatásban dolgozó zenével átjárt “más” emberek. Ilyen iskolákban remélhető, hogy felnőnek olyanok, akik személyes élményeik, és alapvető zenei tudás birtokában felnőttként is megmaradnak az egyetemes értékek bűvöletében, igényes, értelmes, és zenével is átitatott életet teremtve maguknak, családjuknak, szűkebb és tágabb közösségekben egyaránt.

A fentiek alapján, melyek azok a fontos vezérelvek, amelyek jellemezzék a kórusiskolát?

Az első, a nevelés. Az emberi növekedés segítő szolgálata. “Hogy életük legyen, és bővebben legyen.” A nevelés célja nem választható el az élet céljától. Át kell fogja az emberi élet egészét. A teljes emberre irányul, aki test-szellem-lélek egysége; aki titok, megismételhetetlen, egyszeri csoda; ugyanakkor közösség is, és aki nyitott és szomjas a transzcendensre is. Nevelésünk tehát a test-szellem-lélek igényeinek egyaránt feleljen meg. Ezért fontos a “két agyfélteke” egyensúlyos, harmónikus fejlesztése. Ez eredményezi a tudomány és a művészet műveltségi területeinek más iskolákénál kiegyensúlyozottabb arányát. Nevelési rendszerünk ezért alapoz az ezeréves keresztény hagyományokhoz hűen, a kétezer éves keresztény emberképre és értékekre, elvezetve a gyermeket Ahhoz, aki örök életet ad.

Az iskola az élet szintere. Iskolai életünk inkább az élet részeként akarja a tantárgyakat oktatni (tartalmas, ingergazdag közegben), mintsem az életet élettelen tantárgyakba sűríteni. Nagyon fontosak a személyes kapcsolatok. A bizalom pedagógus és gyermek, sőt, nevelők és családok között; valamint az örömteli, szeretetteljes, családias légkör.

E gondolatok jegyében született a tizenkét évfolyamos gyermekközpontú nevelőiskola modellje, a katedrálisi kórusiskolák magyar testvére, Kodály nemzetnevelő koncepciójának megvalósítására, egy igényesebben nevelt magyar ifjúság szolgálatára. Egy nevelési egységben éljen itt általános iskola, gimnázium (óvoda), legyen lehetőség hangszertanulásra, legyen gazdag műhelyrendszer, tartalmas szabadidősáv, és azoknak, akik igénylik, a bentlakás lehetősége. Legyen ez minden gyermek számára nyitott, aki vállalja az emberebb emberré növekedés munkáját, aki zenével átjárt szívű “más emberré” kíván válni; aki egyébként is tanulna hangszert, hiszen családja felismerte a zenei nevelés fontosságát, és aki hangjával szolgálni is akar.

1988-ban kezdte meg működését iskolánk, tizenkét évfolyamos, országos beiskolázású intézményként. Csodálatos módon, hiszen akkor alternatív nevelési rendszerű iskola – a nyolc egyházi gimnáziumon kívül – még nem létezhetett. Az első években sok jelentkezőt (ezer fölöttit) kellett meghallgatnunk. Ez is bizonyította: óriási szükség van ilyen iskolákra. Ezután jött a sok küzdelem. Igyekeztünk – megvívva, megszenvedve a mindennapi harcokat – a vállalt eszményhez hűségesen ragaszkodva helytállni. Az egyre nehezebbé váló körülmények több területen is időlegesen redukált működésre kényszerítettek bennünket, hiszen így kellett feltenni a kérdést: hogyan tudjuk a kórusiskolás eszményt ilyen és ilyen mostoha körülmények között megvalósítani. Szenvedő területek voltak, például a szabadidősáv, a műhelyrendszer, a sport, vagy a kamaraének.

Eközben nemzetközileg is egyre elismertebbé, rangosabbá, mondhatjuk, híresebbé lett a magyar kórusiskola, amit bizonyít a kórusok nemzetközi sikerei mellett az iskolánkat látogató bel- és külföldiek nagy száma is.

Fél kézzel építkeztünk: miközben szakadatlan harcot folytattunk, – sok-sok csalódást elviselve – a méltó elhelyezésért, a megfelelő épületért, igyekeztünk a napi munkánkban is helytállni. Csodálattal gondolok nevelőtársaimra, de sok hűséges családra is, akik vállalták azt is, hogy az iskola elköltözésével a gyerekeknek esetleg még messzebbre kell utazniuk. Hálával tartozunk azoknak is, akik kezdettől fogva támogatják, segítik munkánkat: Szőnyi Erzsébetnek, Szokolay Sándornak, Makovecz Irénnek, és sok más barátunknak. Ők mindannyian hittek az ügyben. Külön köszönettel tartozunk Kodály Zoltánnénak, aki 1988 nyarán hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Kórusiskola Kodály Zoltán nevét viselhesse.

Újpalotán, a Kontyfa utcai Általános Iskola udvarán állt az a faház, melyben három osztállyal (1, 2, 3.) megindult a munka 1988 szeptemberében. A szülők, segítők még szereltek, festettek, rakták le a linóleumot, miközben folyt a tanítás. Javában benne jártunk az őszben, mire a fabarakk lakhatóvá vált. Persze olyan “luxusszolgáltatások” mint tanári szoba, könyvtár, vagy tornaterem, egyelőre nem voltak, de évről-évre, ahogyan az iskola bővült, újabb és újabb helységeket reméltünk kapni a Kontyfa utcai Általános Iskolától.

A második tanévben jelentősen gyarapodtunk. Az új első osztály mellett elindítottuk az 5.-9. osztályokat is. Bár kaptunk néhány termet, a helyszűke nem enyhült, sőt! Tanítottunk a folyosón, az udvaron, minden talpalatnyi helyen. Mivel további helyet az előzetes ígéretek ellenére sem kaptunk, a helyzet évről évre romlott. Az alsó tagozatot át kellett költöztetnünk a Bocskai utcai Általános Iskolába, a zeneiskolát pedig a Hartyán-közi Általános Iskola hasonló faépületébe. A helyzet 1994-re tarthatatlanná vált.

A fenntartó a Kórusiskola számára alkalmas végleges épületet nem tudott felajánlani, ezért kibérelte számunkra a XIX. kerületi Önkormányzattól a Vécsey utcai Általános Iskola üresen álló épületét, valamint a közeli Zrínyi utcában egy faépületet a zeneiskola részére. A költözködés és berendezkedés után, 1995 szeptemberében kezdtünk itt új tanévet, sőt új életet. Ez az épület sem volt sokkal tágasabb, és sok újpalotai diáknak naponta órákat kellett utazással töltenie, ha kórusiskolás akart maradni.

Öt tanévet töltöttünk Kispesten. 2000 nyarán avval a reménnyel vágtunk bele az újabb költözködésbe, hogy talán ez lesz az utolsó, és a Kórusiskola végleges otthonra lel. A Várhegy oldalában, a Toldy Ferenc utca 28-30. sz. alatt, a szintén költözködő Schulek Frigyes Építészeti Szakközépiskola tanműhelyeit kaptuk meg végleges elhelyezés céljából. A lepusztult, tönkretett épületet rohammunkában, fillérekből újítottuk fel, mintegy másfél hónap alatt. ez az épület sem rendelkezik elegendő tanteremmel nincs benne ebédlő, könyvtár, tornaterem.

2003-ban a Fővárosi Önkormányzat az iskola elhelyezésének végleges megoldása céljából építészeti tervpályázatot hirdetett, a Kórusiskola felújítására és bővítésére. A beruházói közbeszerzési pályázatot 2005 decemberében hirdették meg. A várva-várt építkezés a céltámogatás elvétele miatt sajnos nem kezdődhetett el, de bízunk abban, a jövőben sor kerül a Kórusiskola bővítésére.

felterv

A felújítás látványtervei

Az elmúlt évekért mindannyian hálásak vagyunk: végzett növendékeink életre szóló kincset vittek magukkal. Sokan közülünk “humán” pályára mentek tovább, sokan pedagógusként, sőt már a kórusiskola pedagógusaként végzik szolgálatukat.