Nemzetközi Kodály Konferencia 1997

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola bemutatása

(Sapszon Ferenc 1997 Nemzetközi Kodály Konferencia)

„Mi lesz a jövő? Tündérkert vagy pusztaság?”

E kodályi kérdés foglalkoztatott, amikor egy zenei tagozatú általános iskolában 10 évet tanítva tapasztaltam a nevelés, az oktatás, egyáltalán az iskola rengeteg hiányosságát. Pedig jövőnk az ifjúság nevelésén múlik. Jövőt építeni csak bennük lehet! Jobb világot csak értékesebb emberekkel építhetünk!

Ma tapasztaljuk az érzelmi sivárságot, az egyre elhatalmasodó agresszivitást; sokszor látunk közömbös, céltalan, üres, tartás nélküli, önző életeket. Az egocentrizmus megfertőzi a gondolkodást. Egy haszonelvű, teljesítményorientált, rövid távú célokért élő világban élünk, ahol művészet, zene, vagy jellem a perifériára szorul. „Nem jó üzlet, abból nem lehet megélni.” Az emberek többségének nincs értékrendje, vagy ha van, az egy zavaros, esetleges rangsort jelent. Szellemi zűrzavar, eszmények, értékek, remény nélküli életek. Tapasztaljuk a beszéd, a viselkedés, a szórakozás hihetetlen eldurvulását, az élet minden területén a médiák öntik ránk a szennyet. A morális, kulturális válság nem kerüli el az iskolát sem.

Van-e kiút? Kodály így fogalmaz:

„Minden teendő egyetlen szóban foglalható össze: nevelés.”

Az ifjúság áldás lesz, vagy átok. Sorskérdésünk a nevelés! És tapasztalatom szerint a fiatalok igénylik is ezt.

A nevelés két nagy színtere a család és az iskola. Óriási a felelőssége az iskolának, hiszen a gyermekek életük egynegyed részét iskolákban töltik. Személyiségépítésük legmeghatározóbb, legdöntőbb szakaszát. Ezért nem mindegy, milyen az iskola és mennyire átgondolt a nevelés. Tapasztalataink szerint az iskola se céljaiban, se módszereiben nem tölti be szerepét. Éreztem, hogy a nevelés, amit a gyerekeim igényeltek szétfeszíti az iskola kereteit. Miközben igyekeztem gyökerekig hatóan átgondolni a neveléssel, iskolával kapcsolatos alapvető kérdéseket, kezdtem felfedezni azt az óriási értékű nemzeti kincset, amit kodályi nemzetnevelő tervnek, vagy koncepciónak hívunk.

Kodály az Európát naggyá tevő nevelés alapvető és átgondolt igazságaira épít. Nem divatos, új pedagógiát talált ki mai „modern” emberek számára, amilyenek még nem éltek a földön. Hiszen pulzusunk ugyanúgy ver, vércsoportjaink ugyanolyanok, szívünk ugyanúgy megdobban a legkisebb szeretetre, mint ötezer évvel ezelőtt a fáraók korában. „Modern ember” nincs, csak ember van, újabb és újabb körülményeivel, amelyek a növekedés törvényeit és az emberiség alapvető értékeit nem érintik. Kodály mondatai mögött mély bölcseleti, antropológiai, pszichológiai megalapozottság van.

Az iskola hiányai – a kodályi elvek igazsága

A mai iskola nem emberközpontú, nem veszi figyelembe az emberi személyiség valódi igényeit, nem azok a célok mozgatják, amelyek az emberi személyiség igazi kibontakozását segítenék. A nevelést csak tiszta, igaz és teljes emberképre lehet építeni! Az ember több annál, amit birtokol, vagy megtermel, nem azáltal értékes, amije van, hanem azáltal, aki ő maga! Sorsa nem ott dől el, hogy mivel foglalkozik, hanem hogy KIVÉ válik. Az, hogy mit tesz az életében, hogyan dönt, és hogyan fogadja sorsát, az szorosan függ azzal össze, hogy KI Ő. Élete nem attól értékes, hogy milyen karriert fut be, hanem hogy mennyi életet teremt szeretetből maga körül. ha valóban nemcsak az érdekel minket, hogy mi a haszna az embernek, mire szolgál, hanem az, hogy kivé növekedhet és kell növekedjen, akkor felértékelődnek olyan „fölösleges”, „haszon nélküli” dolgok, mint jellemnevelés, akarat és érzelmi nevelés vagy: zene. Kodály a klasszikus nevelési tradícióhoz nyúl vissza, ahol a nevelés nívója nem az átadott ismeretek minél nagyobb mennyiségétől függ, hanem hogy mennyire képes megeleveníteni és jó irányba kibontakoztatni az emberi lélek alapvető mozgató erőit. (Ezért volt fontos grammatika, matematika, gimnasztika és muzsika a középkorban.)

Kodály nem akart minden iskolából zeneiskolát csinálni, de a zenét alapvető tényezőnek ismerte fel az emberi személyiség fejlesztésében. Így ír: „A zene feltétlenül szükséges az ember fejlődéséhez, a nevelés lényeges része!” Nem nélkülözhető élvezeti cikk, vagy kevesek úri kedvtelése. „Zene nélkül semmiféle nevelés nem lehet teljes. Eddig a görög nevelés érte el legjobban a test és lélek harmonikus kiművelését. Benne a zene központi helyet foglalt el.”

Kodály a nagy kultúráknak, s az antik iskola hagyományait folytató középkori alapelveihez nyúl vissza. „Zenével nemcsak zenét tanulunk.” Élni tanulunk. „Ezért a zene ügye a zene ügye az iskolában nem is a zene ügye elsősorban.” Mert ének és élet, zene és nevelés szorosan összefügg! Ezért remélhető, hogy művészi zenét létrehozó azzal táplálkozó és azzal átitatott ember mássá (különbbé) válik. „Énekelj, s haladni fogsz, haladj és énekelni fogsz!” – mondja Szent Ágoston. Haladni a belső úton. Mert az ember belülről építkező és élő lény! Belülről van meghívva növekedésre. Ezért az igazi kodályi iskolában nemcsak szépen szóló éneket kell „létrehoznunk”, hanem éneklő embereket és éneklő életeket, hogy az az ének ne csak „zengő érc és pengő cimbalom” legyen.

A cél:

„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene.”

A kodályi cél – a mondat első fele – a boldog ember! Másutt így ír: „Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, és csak ezekből lehet boldog ország” Lehet korunknak akármilyen technikai találmánya, ahhoz, hogy boldog lény, semmiféle vívmány, siker, jólét, hatalom, vagy kényelem nem elég. És Kodály ezt a legnagyobb célt tűzte elénk. Ezért fontos a zene! Mert a közösségi és egyéni belső harmónia kialakításához a zene lényeges segítséget tud adni. Ahogy Babits mondja: „Nemcsak az énekes szüli a dalt, hanem (eközben, mintegy hálából) a dal szüli énekesét.”

Egyoldalúság – teljesség

A mai iskola egyoldalúan és nem harmonikusan fejleszt. Elképesztő mennyiségű információval tömi a fejet a felejtés számára. Csak fejet tágítani kevés. A „dézsafejű” ember lassan „szívbajban” pusztul el. A legelhanyagoltabb, legkevésbé kiművelt területe ma az embernek, az emberi szív. A szív kultúrája alapvető! Rendezett szívű emberek élete, munkája, kapcsolatai is rendezettek. A technika századában a ráció nyelvén túl egy más nyelvre is szüksége van az embernek, hogy egészséges lelkű legyen és élete megoldhatóbb legyen. Ez a világnyelv a szív nyelve, az ének. A csak tudást nyújtó iskola csonka. Ahol az oktatásra korlátozódik a tevékenység, ott beszűkült az iskola funkciója.

Kodály teljes emberben gondolkodott, test szellem-lélek harmonikus nőttetésében. Az igazi nevelés mindig az egész emberre irányul. Így ír:

„Az iskola célja: a teljes ember megalapozása. Zene nélkül nincs teljes ember.”

Miliő

Az iskola légköre nem alkalmas igazi nevelés megvalósítására. A nevelőközösség légköre meghatározó. A légkör az, ami valójában nevel. Ebben a légkörben, elfogadottság, védettség, vidámság van, a fölfelé húzó erők dominálnak és vonzó példákkal, hiteles személyekkel lehetünk intenzív kapcsolatban, akik igazul élnek és igazat mondanak. Az igazi nevelés személyes. Szívtől szívig történik és az egyedi adottságokra is figyelemmel van. A nevelő légkört az öröm és a családiasság jellemzi.

A mai iskola nem készít az életre, nem komplex. Az egyetemre készít. Mindent, amire a gyermeknek szüksége van, drága pénzért, különórákkal kaphat csak meg. Pedig nem a gyermek van az iskoláért, hanem az iskola a gyermekért. Fontos, hogy minél több dolgot, amire szüksége van, egységes szellemi légkörben találjon meg a gyermek az iskolában. (Mozgás, játék, műveltség, ami belülről egységet hoz létre benne, képesség értékek felismerésére, befogadására és létrehozására, jellemnevelés, közösség…)

Értékelkötelezettség

A gyermeket értékek erőterébe, vonásába kell helyezni az élet minden területén. A pedagógia az értékekkel a lélek legmélyén való találkoztatás művészete. Képességeink nem tréningezés, hanem értékekkel való belső találkozás révén fejlődnek. Ez bizony nem a „semleges” iskola eszménye.

A kodályi célok megvalósulásának színhelye

Igazán hatékony zenei nevelés csak egy – a teljes embert harmonikusan fejlesztő – emberközpontú nevelő iskolában valósulhat meg. Ahol az iskola egészét átjárja, átitatja a kodályi gondolat; ahol az iskola folyosóján, kirándulásain és minden mozzanatában ugyanaz az értékrend érvényesül; ahol nem öntörvényű szaktárgyak hadakoznak egymással, hanem egy átfogó gondolkodásmód érvényesül, s a különböző területek saját törvényeik és adottságaik szerint, de egymást tisztelve, kiegészítve, erősítve, harmóniában összefogva szolgálják az ember (gyermek) növekedését.

Kodály céljai megvalósítására létrehozta a zenei általános iskolát. Ahol kivételes képességű, megszállott pedagógus egyéniségek tanítanak, ott szép eredmények is születnek. Tapasztalható, hogy a napi éneklés kedvezően hat a tanulók általános fizikai, szellemi gyarapodására. Mégis nagyon sok helyen – és ez ma egyre inkább igaz – ezen iskolákon belül is elszigetelt marad a zene ügye, és ezen iskolák sem mások, mint a többi, hanem ugyanolyanok némi ének óraszám többlettel. Ezért kell új iskolatípust létrehozni.

Kodályt angliai tapasztalatok vezették. Ott került kapcsolatba olyan iskolákkal, amelyekben évszázadok óta naponta énekelnek, ma már kimondhatjuk: liturgikus szolgálatot végeznek. A napi éneklés elve innen került a zenei tagozatra, majd kiegészült más fontos, átgondolt elemekkel: szolfézs, népzene, ízlésfejlesztés stb. Azt is javasolja, vegyenek fel néhány „morgós” gyermeket, hiszen a zenével történő nevelést minden gyermek számára fontosnak tartotta. Százéves tervében arról álmodott, hogy minden iskola ilyen legyen Magyarországon. „Nem hiába volt a mousziké a régi görög iskola központi tárgya. A magyar tanítóságnak arra kell törekednie, hogy lassanként minden iskolánk énekes iskolává változzék.” Bors Irma tanárnő emlékezett egy beszélgetésre, amikor Kodály így szólt hozzá: „Szeretném, ha létesítenének bentlakásos zenei általános iskolákat. A szerzetesnővérek a bentlakók gondját viselnék.” Szinte evidens, hogyha a kodályi elveket, szándékokat végiggondoljuk, hogy Kórusiskolát kellett létrehozni.

Kórusiskolát a nyugat-európai katedrálisi kórusiskolák mintájára, a magyar, kodályi hagyományok folytatójaként. Ezek az iskolák (Haydn, Schubert vagy a King’s Singers nevelői) nem zenésznevelő intézmények. Teljes embert nevelnek a zenének, a zenélésnek alapvető szerepével. Ilyen iskolákban nőnek fel muzsikáló tudósok, orvosok, zeneértő matematikusok, akiknél a zenekultúra beépül az egyetemes kultúrába. Egyszóval művelt muzsikusok, vagy – bármilyen hivatásban dolgozó – zenével átjárt „más” emberek. Olyanok, akik személyes élményeik, s alapvető zenei tudás birtokában felnőttként is megmaradnak egyetemes értékek bűvöletében, igényes, értelmes és zenével is átitatott életet teremtve maguknak, családjuknak, közösségeiknek. Sokszor éppen nem is a pályára irányuló „profiknak”, a nagy tehetségeknek van szükségük a zene vigaszára, gyógyító s éltető erejére, hanem olyanoknak, akik nem megélni akarnak a zenéből, hanem élni és táplálkozni akarnak vele.

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tehát ilyen elveket szeretne megvalósítani.

A KZMK 12 évfolyamos nevelőiskola. A növendékek a zene mindenféle területével foglalkoznak (népzene, szolfézs, zeneelmélet, zenetörténet), mindenki tanul hangszert, és külön gondot fordítunk a vokális képzésre. Öt kórusunk közül a legismertebb a sok nemzetközi sikert elért Jubilate Leánykar. Kórusaink gyakran látnak el liturgikus szolgálatot. Érettségizett növendékeink közül többen mentek Zeneakadémiára, de pl. jogi egyetemre, vagy orvosira is sokan kerültek. Legtöbben a humán irányt választják és pedagógiai területen tanulnak tovább. Többen visszajárnak már tanítani. Titokban reméltük is, hogy az itt felnövők egy új szellemű, elhivatott tanár utánpótlást jelentenek majd, esetleg leendő kórusiskolákban. Hiszen ez egy modell. Sokan közülük ismerik a kemény, küzdelmes, de örömteli küzdelmet, aminek nyomán átélhették azt a csodát, amit a minőségi közös éneklés jelent. Átélték a közös örömet, hiszen korábban nemzetközi versenyek győzteseiként sok-sok csodálatos élmény részesei voltak. Nem csoda, hogy az éneklést nem hagyták abba. Együtt maradtak és Cantate néven vegyeskart alapítottak. Ez a kórus is nemzetközi versenyek I. díját, Közönségdíjakat és Nagydíjakat nyert.

Utószó

Vajon felfedezzük-e végre nemzeti kincsünket a kodályi tervet, amire ma nagyobb szükségünk
van, mint valaha, és elkezdjük-e végre megvalósítani?

Csak akkor:

ha érvényt tudunk szerezni a humán kultúra értékeinek az életben és az iskolában;
ha értékelkötelezett és gyökeréig átgondolt nevelést és oktatást valósítunk meg
iskoláinkban;
ha fontossá lesz az emberségre nevelés a zene erejével, és a zene ezért megtalálja
méltó helyét iskoláink léleképítő tevékenységében;
ha felismerjük, hogy az is analfabéta, aki ezt a világnyelvek, a „szív nyelvét”,
a zene nyelvét nem ismeri;
ha a napi testet-lelket fejlesztő értékes zenélés, éneklés jelen lesz iskoláinkban;
ha a családok az anyanyelvvel együtt zenei anyanyelvet is adnak gyermekeiknek;
ha lesznek Kodály eszméivel átitatott „megszállottak”, jól képzett tanárok, akik
tudnak elhivatottan, felelősen és önzetlenül tenni egy nemzetnyi, vagy annál is
átfogóbb közösség érdekében.

„Mi lesz a jövő? Tündérkert, vagy pusztaság…?”