Exsultate fiúvegyeskar

Az Exsultate fiúvegyeskar 1992-ben alakult ifj. Sapszon Ferenc vezetésével.

A középkor óta a katedrálisi iskolák jellemző együttese a fiúvegyeskar. Ezért volt fontos, hogy e tradícióhoz csatlakozva a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolának is legyen – a gyermekkar és a leánykar mellett – fiúvegyeskara. A kórus 1998-ban vette fel az Exsultate nevet. A kórust az iskola 5-12. osztályába járó fiú tanulók és az itt végzett diákok alkotják.

Az Exsultate fiúvegyeskar legfontosabb feladatának az egyházi szolgálatot tekinti; ennek megfelelően repertoárját nagyrészben szakrális, kisebb részben világi művek alkotják, a Gregoriántól egészen napjainkig. Iskolánkban minden kórus egymás között felosztva az évet liturgikus szolgálatot teljesít. Ezek közül az Exsultate fiúvegyeskarra a tanév során általában hat alkalom jut, ezen kívül a kórus legalább 4-5 alkalommal hangversenyen szerepel. Idén 3. alkalommal fog énekelni a Cantate & Jubilate bérleti hangversenysorozaton.

A kórust először ifj. Sapszon Ferenc vezette. Őt követte egy rövid ideig Nemes László, majd a Kórusiskola végzett növendékei: Csernyik Balázs, Heim László és 1997 óta Tóth Márton.