III. Budapesti Gyermek- és Ifjúsági Kamarazenei Fesztivál

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 2015. dec. 4-6. között rendezte meg a III. Budapesti Gyermek- és Ifjúsági Kamarazenei Fesztivált. Hat évvel ezelőtt, az első Fesztivál megrendezésekor az a szándék vezetett bennünket, hogy rendezzünk egy olyan találkozót, nemes versengést a gyerekeknek, amely nem félelmekkel és szorongásokkal, hanem a zenélés örömével van tele; ahol nem a verseny szervezői, hanem maguk a versenyzők, a fiatalok vannak a középpontban.

Idei fesztiválunk védnöki tisztét Dr. Hoppál Péter államtitkár úr vállalta. A zsüri a hazai zenei élet kiemelkedő szakembereiből állt. A zsűri elnöke Dr. Vigh Andrea hárfaművész, egyetemi tanár, a Zeneakadémia rektora volt.  A zsűri munkájában részt vett még Szász Józsefné Réger Judit hegedűtanár, aki többek között elnyerte a MOL Tehetséggondozásért díját 2013-ban.  A harmadik zsűritag Romos Zsolt fuvolaművész volt, aki a Zeneakadémia mellett a pécsi és a debreceni egyetemen is tanít.

Nagy örömünkre 28 iskola 73 tanárának 170 növendéke vett részt ezen a nemes versengésen. December 4-én 17 órakor tartottuk a nyitó ünnepséget, amelyen két kamaraegyüttes játékában gyönyörködhettünk. Ezt követően helyszíni próbákra volt lehetőség. Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött a fesztivál. Öt kategória versenyzőit hallgathattuk meg egészen 18 óráig. Vasárnapra két kategória maradt, délelőtt 10 órától 13 óráig tartott a verseny. A díjkiosztó ünnepség 16 órakor kezdődött, amelyet egy fogadással egybe kötött szakmai beszélgetés követett.

Szeretettel gratulálunk a kórusiskolás díjazottaknak!

Díjazottak listája

További cikkek